Spitz kísérlete

"A shiatsu lelkülete olyan, mint az anyai szeretet" (Namikoshi iskolájának jelmondata)
"The heart of shiatsu is like the mothers love"

Erről René Spitz, pszichológus kísérletei jutottak eszembe, melyek csecsemők fejlődését vizsgálták. A később hospitalizáció néven híressé vált vizsgálat árvaházba került kisbabák fejlődését, szokásait tanulmányozta.(A hospitalizáció elnevezés onnan ered, hogy néha kicsi gyermekek hosszabb időre kórházba kerülnek és ez az elszakadás is hasonló, mint a vizsgálat tárgyát képező alaphelyzet.)

A feljegyzésekből kiderült, hogy az elszakadást követő 1. hónapot követően a kis gyerekek már nyűgösekké, sírósakká váltak. A 2. hónap után már csak kevés élelmet fogadtak el, testsúlyuk csökkent. A 3. hónap után már kedélyállapotuk is határozottan romlott, ernyedten feküdtek ágyukban, apatikussá váltak a világgal szemben.
Azoknál a kisbabáknál, akiket 3-5 hónap után nem sikerült örökbe adni, már állandósult a fejlődésbeli visszamaradottság.

A helyzetet súlyosbította, hogy kevés volt a csecsemő otthonokban a szakképzett ápolók száma, ezért a babákat csak etetések, fürdetés alkalmával tudták kézbe venni.
A csecsemőhalandóság órási mértékben megnőtt. Ennek pedig semmiféle logikus magyarázata nem volt, hiszen a higiénés körülmények, az ellátás megfelelőek voltak, betegségekre utaló jel nem volt.

Amint sikerült az ápoló személyzet számát növelni, és így az apróságok több gondoskodást kaphattak, a csecsemőhalandóság ismét az elfogadható mértékűre csökkent.
A megmagyarázhatatlan tényekre csak a későbbi kutatások derítettek fényt. Az érintés, az anyai szeretet hiányától szenvedő csecsemők egy bizonyos marasmus (csecsemősorvadás) nevű betegség áldozatai lettek.

Spitz más kísérleteket is folyatott. Az egyik legérdekesebb: Bécsben, gazdag, jól felszerelt háztartásokban, szeretetben élő kisbabák fejlődését, szélsőséges kontrasztként egy albán, szegény, középkori szabályokat követő faluközösség kis gyermekeinek fejlődésével hasonlította össze. Az albán faluközösségben a kis babák fa bölcsőben, szoros pólyában töltötték csecsemő korukat, játékok, szabad mozgás lehetősége nélkül. Ugyanakkor édesanyjuk táplálta őket, beszélt hozzájuk, a közösség figyelemmel kísérte hétköznapjaikat, körülvették őket szeretettel.
A vizsgálatok megállapították, hogy kezdetben az albán kisgyerekek mozgásbeli és koordinációs fejlődésükben visszamaradtak bécsi társaikhoz képest. Ezt a hátrányt azonban gyorsan behozták, amint lehetőséget kaptak mozgásra, eszközök használatára, játékra.

Valamennyi vizsgálat összegzéseként megállapítható, hogy az anya közelsége, érintése, szeretete olyan szükséges és elengedhetetlen feltétel a kis gyerekek egészséges fejlődéséhez, amely nem pótolható mással.

Mi, felnőttek is szenvedünk sokszor az érintés, a valódi figyelem hiányától, talán észre sem vesszük. Idősebb emberek, akik már az Út vége felé járnak, kevésbé szemérmesek, könnyebben beszélnek arról, milyen nehéz elviselni, ha nem adhatnak, és nem kaphatnak egy érintést sem.