2010. március 23., kedd

Az öt átváltozási fázis (2.)

A Fa
a mozgás, a növekedés, a fejlődés. Szimbóluma a tavasz, a gyerekkor, színe a zöld.
A fa nem csak a napi aktivitást, mozgékonyságot, kreativitást testesíti meg, de azokat a feladatokat is, melyeket meg kell oldanunk az életben, az életfeladatot is. A fa ereje teszi lehetővé, hogy a cél irányába mozogjunk, a rugalmassága, hogy az akadályokat kikerüljük, leküzdjük.
Fontos, hogy a cél világos és tiszta legyen, az ehhez vezető utat rugalmasan végigvihetjük. Gyakori ennek a tételnek a megfordítása: a cél (oka)t rugalmasan kezeljük, az eléréshez szükséges utat próbáljuk fixálni. Ez csak problémák forrása lehet.
Céljaink, álmaink többé-kevésbé világosak, de hogy ezeket hogyan érjük el, mikor mozduljunk rá, mikor várjunk, mikor lépjünk előre ismét, nem könnyű kérdés.
Aki fejjel megy a falnak vagy aki folytonosan várakozik, visszahúzódik, nem cselekszik a fa elem két szélsőséges energia állapotát mutatja. Előbbiben túl sok, utóbbiban túl kevés az energia.
A fa a legagresszívabb energia minőség, előretörekvő, határozott, növekvő, földön, köveken, betonban is megmutatkozó, feltétlen élni akarás. Ennek az erőnek, agressziónak természetesen számtalan pozitív hatása van.
Ha a fa nem harmonikus előfordulhat azonban, hogy az agresszió (harag, düh) megreked és mások, vagy önmaga ellen fordul a szervezet.
Minél világosabb a cél amelyet a fa elem megjelöl, annál jobban tudja segíteni munkáját
a Tűz, a tisztánlátás, a tudatosság. A tűz szellemének másokhoz kell kapcsolódni, hogy jól meg tudjon nyilvánulni. "Senki sem egy sziget." A tűz lényegéhez, az öröm kifejezéséhez, a lelkesedéshez, kellenek társak, a többiek, hogy jól tudjon működni. Ha a tűz energiája azonban túlságosan gyenge akkor mindig, minden helyzetben másokhoz akarunk igazodni, kapcsolódni, hogy energiát nyerjünk.
Ha a tűz állandó lelkesedést mutat, nem fogjuk tudni a szomorúságot intenzíven megélni. A tűz a szellem, amikor ez a minőség elérkezik a praktikumhoz, átváltozik a következő minőséggé, ez
a Föld: a stabilitás, a bizalom és az önbizalom eleme.
Egyensúlytalanságára jellemző a folytonos kötődni akarás, a féltékenység, az aggodalom. Ha a tűz tisztánlátása állandó agyalássá torzult, a szellemiség nem tudott megérkezni a földbe. A Lép (a föld elem egyik energia minősége) darabokra töri a gondolatot.
A föld egyensúlyára jellemző: jól érezzük magunkat magunkban, meggyőződésünk, hogy jó helyen vagyunk, az élet gondoskodik rólunk. Belső késztetésünk van rá, hogy otthont teremtsünk. A másokhoz kapcsolódás és az elkülönülés képessége harmóniában van.
Amikor létrejön a legerősebb összetömörülés, akkor lépünk át egy másik minőségbe, ez
a Fém elem, a keménység, a rend, a struktúra.
Az előbb említett kapcsolatok társadalmi szintűvé terebélyesednek, különböző szintekre, jellegekre bomlanak.
A kapcsolati rendszerben a családi kapcsolatok szerkezete is ide tartozik. Az "én" felettes struktúráit a szülők építik fel. Az első találkozás ebben a kérdésben döntő jelentőségű. Az ösztönös és a felettes én kapcsolódása is harmonikusan kell, hogy megnyilvánuljon. E kettő diszharmóniája rengeteg energiát emészt fel.

A fém elem kapcsán érdemes néhány szóban összefoglalnunk a belégzés és kilégzésre vonatkozó megfigyeléseket - mivel a tüdő a fém elemhez tartozó energiák egyike.

Az ún. belégző tipusú emberek: hosszabban lélegeznek be, a kilégzési fázis rövidebb. Szájuk, álluk megfeszül. Jellemző rájuk a merev tartás. Tökéletességre törekszenek, minden áron szeretnék az imázsukat megőrizni. A tökéletességet azonban nehéz még megközelíteni is. Ez szenvedést okoz, ill. a "nem vagyok elég jó" érzését. Ők azok, akik gyakran prédikálnak másoknak, ugyanakkor nem tudják feledni azt az érzést, hogy soha, semmit nem csináltak elég jól.
A kilégző tipusú emberek: hosszabban lélegeznek ki, a belégzési fázis rövidebb. Könnyen elfogy az erejük, nincs megfelelő állóképességük. A szűkölködés az alapállásuk, a nagyvonalúságot, a valódi nyitottságot nehezen élik meg. Különleges teljesítményekkel vagy kitűnő tehetséggel kompenzálnak. Gyakran nikotin, kávé vagy más szerek használatával próbálják a levegő hiányát feledtetni.

Fontos felismernünk, hogy az emberek minden szinten kapcsolódnak egymással: a harmadik szem, a szív és a hara (a három Tan-Tien) a kapcsolódás pontjai. A kapcsolatok erősségét a tüdő energia minősége határozza meg. Ezt a tapasztalást transzformálja a Fém a Víz-be, így biztosítva a folyamatosságot.
Az öt átváltozási fázis a végére ér és minden kezdődik előről.

Tudatunkkal éljük meg az elkülönültséget. A halál pillanatában megszűnik a személyiség és újra megtapasztaljuk az egységet - ahogyan az élet kezdetén.

2010. március 21., vasárnap

A limbikus rész - a Víz elem (1.)

A Víz
a mélység és az áramlás megtestesítője. Színe a sötétkék és a fekete.
Érzelmileg a félelem nélküliség ill. a mély, sötét, bénító félelem a sajátja.

A víz áramlása az élet áramlását is szimbolizálja, ezért a víz egyensúlytalansága esetén gyakori kérdések lehetnek: vajon a jelenben élsz-e? nem ragadtál-e valahol a múltban az életed egy pontján? esetleg a jövőhöz kötődsz-e erősen? a belső fejlődésedben az életkorodnak megfelelő helyen tartasz-e?

Az energia elakadása egy ponton, egy életszakaszban blokkolt állapotot idéz elő, melynek folyamatos kompenzálása sok energiát emészt fel a szervezetből. Sok esetben ez okozza a krónikus fáradtságot. A megrekedt energia felszabadítása shiatsuval lehetővé teszi, hogy a további életszakaszok problémái is feloldódjanak.

Érdekes lehet ennek illusztrálására a gyerekek alapvető fejlődési szakaszait áttekintenünk:
0-2 éves korig megteremtődik anya és gyermeke között az alapvető bizalom, az ősbizalom. Ez egész további életünk alapköve.
2-3 éves korban az autonómia kialakulása az előbb említett ősbizalomra épül, ha a bizalom valami oknál fogva nem volt meg, vagy sérült, az autonómia sem jöhet létre.
A 4-5 életév körül meghatározó a kezdeményezőkészség kialakulása, az előbbi életszakaszok problémái természetesen ismét magától értetődővé teszik, hogy az egyéni kezdeményezések is sérülnek, meghiúsulnak.
6-11 éves gyerekeknél a teljesítmény (kényszer) korát éljük. Megfelelő teljesítményt azonban nem tud nyújtani az, aki kisebbségi érzésekkel küzd. A hiányzó alapok ismét áthidalhatatlannak látszó problémát okoznak.

Példánkban mindennek alapja az anyával való feltétlen bizalom (amely sérülhet sokféle anyasággal, szülői szereppel küzdő embernél, terhesség alatti problémák esetén, vagy nem kívánt terhességnél is). Ilyen esetekben olyan súlyos negatív érzelmek vannak jelen az agy limbikus (érzelmi) részén, melyek feloldása pl. pszichoterápia segítségével is nagy nehézségekbe ütközik.

Bizonyos vizsgálatok arra mutattak rá, hogy a shiatsu 90 %-ban képes kommunikálni az agy limbikus részével.

2010. március 11., csütörtök

Masunaga életútja

Masunaga életútjáról sajnos kevés információnk van Magyarországon. Nagy örömömre a német wikipédián találtam róla egy írást, szívesen közzéteszem:

"Masunaga Shizuto (1925-ben született Kure-ban, Hiroshima tartományban és 1981-ben halt meg Japánban) japán shiatsu gyógyász, és könyvek szerzője e témában.

Masunaga édesanyja maga is ismerője volt a shiatsunak, Tempaku Tamai-nál tanult 1920 körül. Tempaku Tamai pedig fontos szerepet játszott a shiatsu későbbi újjászületésében.
Masunaga a kyotoi egyetemen szerzett diplomát pszichológiából, majd 1959-ben a Japán Shiatsu Egyetemet is elvégezte. Tanulmányai végzése közben sokat olvasott a shiatsu klasszikus orvosi és a klinikai gyakorlati alkalmazásairól.

A későbbiekben professzorként egyetemen tanított pszichológiát ill. a shiatsu egyetemen (Nihon Shiatsu Senmon Gakko) előadó volt ugyanebben a témában.
1968-ban alapította meg saját shiatsu intézetét, az IOKAI-t. Az 1970-es évek végén Ohashi Wataruval, egyik tanítványával az Egyesült Államokba ment.
New York-ban és San Franciscoban tartottak előadásokat, kurzusokat a shiatsuról. Ezt követően közösen írták "Shiatsu" c. könyvüket, mely 1977-ben jelent meg Európában és Amerikában.
Ez a mű az általuk fémjelzett shiatsu elméleti alapjait, technikáit mutatja be ill. tartalmazza a meridián gyakorlatokat is, melyek jógához hasonló, önsegítő gyakorlatok.

Masunagának köszönhetjük a klasszikus meridián rendszer kiegészítését. Míg a Hagyományos Kínai Orvoslásból (a továbbiakban: HKO)
12 meridiánt ismerünk, melyből 6 a kéz ujjain kezdődik ill. végződik (ezek a Tüdő, Vastagbél, Szív, Vékonybél, Szívburok és a Hármasmelegítő),
6 meridián pedig a lábon kezdődik ill. végződik (ezek a Vese, Hólyag, Gyomor, Lép, Epehólyag és a Máj).
Masunaga kiegészítő rendszere lehetővé teszi, hogy valamennyi meridiánt kezeljük a karon és a lábon is.

Namikoshi Tojiro és Serizawa Katsusuke az akupunktúrás pontokat (tsubo-kat) kezeli a shiatsu kezelésben, Masunaga felfogásában azonban lényeges különbség van.
Masunaga shiatsuja a teljes meridián vonalra helyezi a figyelmet. Pszichológiai végzettségének köszönhetően a shiatsu terápiában is erőteljesen a lelki vonatkozásokat hangsúlyozza.

A meridián vonalak kezelése Masunaga tanítása révén elterjedtté vált. Néhány Masunaga tanítvány, amint saját útjukon kezdtek járni, mesterüktől elszakadva, különböző shiatsu stílusokat alakítottak ki.
Európában ismertek közülük pl. Ohashi Wataru, Sasaki Pauline, Saito Tetsuro, Endo Ryokio és Kishi Akinobu.

Masunaga szenvedélyes dohányos volt, 1981-ben, 57 évesen, tüdőrákban hunyt el."


http://de.wikipedia.org/wiki/Masunaga_Shizuto

2010. március 10., szerda

Shizuto Masunaga: a Zen-shiatsu megalapítója


Shizuto Masunaga (1925-1981) pszichológus végzettséget szerzett, majd shiatsu tanulmányokat folytatott Japánban.

A shiatsu gyakorlatában azonban nem a Namikoshi által kijelölt utat járta. Értelmezésében a shiatsu az ősi japán alapokon nyugszik, de nagyon lényeges a diagnózis=kezelés, kezelés=diagnózis tétel. Folyamatos diagnosztizálással, állandó figyelemmel, kommunikációval tesszük személyessé a shiatsu kezeléseket.
1977-ben, Zen Shiatsu címmel megjelent könyvében ír részletesen az Ő shiatsujáról.

A kezelések közben szerzett tapasztalatait és nem kevésbé rendkívüli érzékenységét, pszichológiai irányultságát felhasználva felfedezett egy kiegészítő meridián rendszert, melyet főként a mentális vagy lelki problémák kezelésére lehet eredményesen alkalmazni, önállóan vagy a klasszikus meridián rendszer kiegészítéseként.

Létrehozott egy a meridiánok nyújtására, stimulálására használatos gyakorlatsort (és annak kiegészítő gyakorlatait), ezek a Masunaga-féle meridián nyújtások. MAKO-HO gyakorlatok néven is ismert.
(A blogomhoz kapcsolódó siacu.fw.hu lapon is olvashatóak, láthatóak részletes ismertetéssel "do-in" címszó alatt.)
Valamennyi shiatsus eredményesen használja a napi kondicionáláshoz önállóan vagy a do-in gyakorlatok részeként. A gyakorlatokról, részletes magyarázatokkal ellátva megjelent Masunaga könyv ma is kapható angol/német nyelven az "Amazon"-nál.

Bár az elmondottak és a ránk hagyott "örökség" jelentős, Masunaga talán mégis attól vált világhírűvé, ahogyan a 70-es években elindította európai és amerikai, japán érdeklődők számára az első Masunaga-Shiatsu-Iskolát és képezte, a szerencsére még ma is élő, vezető shiatsu gyógyászokat
(Thomas Nelissen, Pauline Sasaki pl. az Ő tanítványai voltak).
Masunaga tanítása, személyisége, a keze alatt formálódó shiatsu valóságos csodával ért fel, sok-sok gyógyítót és gyógyulni vágyót indított el a keleti gyógyászat, filozófia felé vezető úton.

Meghatározó élmény még videón, fényképen is látni Őt, ahogy kezel.




2010. március 3., szerda

Namikoshi shiatsuja: "Happy shiatsu!"


Tokujiro Namikoshi nevéhez fűződik maga a "shiatsu" elnevezés ill. 1925-ben az első Shiatsu Intézet megalapítása Japánban. Namikoshi érdeme, hogy a shiatsut, mint terápiát is elfogadtatta (a nyugati/amerikai közvéleménnyel), mégpedig úgy, hogy az ősi japán masszázsba integrálta a modern anatómia tudományt.
A ránk maradt fotóból nagyszerűen látszik Tokujiro múlhatatlan optimizmusa, életszeretete - ezért már önmagában is válhatott volna a shiatsu emblémájává. Tokujiro Namikoshi olyan nagy köztiszteletnek örvendett, hogy szobor is készült róla, a jól ismert mosollyal az arcán, kinyújtott, felemelt hüvelykujjakkal, ezek szimbolizálják a világ számára a shiatsut. (A szöveg elején, fent látható.)
Hosszú és termékeny életét mindvégig a shiatsu terápiának és a shiatsu népszerűsítésének szentelte, világszerte körutakat szervezett, előadásokat tartott. 2000-ben, 95 éves korában hunyt el.
Fia, Toru Namikoshi (Édesapjával és testvérével együtt látható a fotón) szerencsére nagyon termékeny író volt, így maradt ránk könyvek tucatja a Namikoshi-shiatsuról. Toru szintén hosszú évekig folytatott anatómiai tanulmányokat is ( már az ősi távol-keleti tudás birtokában) , hogy édesapja nyomdokain járva, a nyugati és a keleti kultúrát egyesítse a shiatsuban.
Toru Namikoshi: The Shiatsu, Way To Health c. könyvében jól megmutatkozik ez a szándék és tudás. Ez számunkra, nyugati emberek számára megkönnyíti annak megértést, mi is a shiatsu. Így ír Toru:
" A shiatsu ujjnyomást jelent. A tsubo-k (=meridiánpontok) kapcsolatba lépnek az izmokkal, a csontokkal, a vérerekkel, az idegekkel, a nyirokerekkel, a belső elválasztású mirigyekkel, hiszen a szervezet minden pontján megtalálhatóak. Ha megnyomjuk ezeket a pontokat nem csak a bőrre és az izmok feszülésére gyakorlunk hatást, de befolyásoljuk az idegrendszert, elősegítjük az emésztést, serkentjük a vér- és a nyirokkeringést ill. a belső elválasztású mirigyek működését is, vagyis a hormonok termelődését. Ennek köszönhetően a shiatsu megelőzi a betegséget és támogatja a szervezet természetes öngyógyító képességét."

Namikoshi a következőképpen írja le egy lehetséges shiatsu kezelés folyamatát:
Oldaltfekvő, hátonfekvő, majd hasonfekvő helyzetben kezeljük partnerünk nyakát a megfelelő oldalon.
Hasonfekvő helyzetben a vállöv (vállizom), majd a hát felső részének fontosabb pontjait kezeljük, a hát teljes területét a gerinc mellett elhelyezkedő pontokon ill. fontosabb területeken.
Visszatérünk a fej és a nyak, vm. a vállöv fontosabb pontjaira (hasonfekve). A nyakat és a fejtetőt hosszan érintjük. Ismét a háton, a gerinc mellett végezzük el a pontnyomásokat, majd a csípő izület és a keresztcsont mellett (még mindig hasonfekvésben). A lábak hátulján folytatjuk pontnyomásokkal, masszírozó mozdulatokkal, az Achhilles-ín, a boka és a talp különösen fontos.
Végül újra a háton dolgozunk dörzsölő, nyomó, húzó-toló technikákkal.
Amint a partnerünk a hátára fordult, a test elülső oldalán a lábon kezdjük a keringés serkentését, tenyérnyomások és pontnyomások segítségével, a láb külső ill. belső oldalán egyaránt. A térd és a lábszár, vm. a lábfej és a lábujjak szintén fontosak. Néhány nyújtás zárja a láb-shiatsu szakaszt.
A karokkal folytatjuk. Tenyérnyomásokat és pontnyomásokat végzünk először a belső, majd a külső oldalon. A kézfejre külön időt szentelünk. Végül néhány alapos karnyújtás jön.
A hajas fejbőr és az arc következik. Néhány fontos pont, majd vonalak az arcon.
A kulccsont feletti részen és a bordák közti izmokon is pontnyomásokkal oldjuk a feszültséget ill. serkentjük a test mélyében a szervek működését.
A harán (a hasi lágy részen) folytatjuk: masszírozással, körzésekkel, az izmok tolásával húzásával (részletes leírás: Ampuku c. korábbi blog bejegyzésnél), a derék rész gyúrásával, kiemeléssel.
Befejezés: finom, de határozott, hosszan megtartott érintés a harán.

Manapság a shiatsu kezelések a gyakorlatban nagy szabadságfokot adnak a jól képzett shiatsu kezelő számára. Ez a szabadság a shiatsuban az egyik legjobb dolog. A speciális problémák esetén külön technikai rendszerek állnak a kezelő rendelkezésére, így pl. csigolya korrekcióra, csípő vagy keresztcsonti fájdalmakra, lábfájásra, fejfájásra, emésztési vagy anyagcsere problémákra, vállfájásra, nyak problémákra.... stb.

Természetesen ezekben az esetekben is mindig teljes test kezelést végzünk, mert így jöhet létre valódi gyógyulás.